Ajánlatkérés

Védekezés felsőfokon, megérkezett a Safe-Gate!!

2020. október 21.

A Safe-Gate egy mérnöki precizitással megalkotott új technológia, három az egyben funkciójának köszönhetően nagyobb védelmet érhetünk el a vírusokkal és baktériumokkal szemben.

Egy korábbi cikkünkben összegeztük, hogy mennyire fontos az, hogy a különböző intézmények kellő figyelmet szenteljenek a kézfertőtlenítésre. Alábbi cikkünkben szeretnénk bemutatni egy forradalmian új szerkezetet, amely magasabb szintre emeli a védekezést a Covid-19 és a lassan megérkező Influenzával szemben. A Safe-Gate egy mérnöki precizitással megalkotott új technológia, három az egyben funkciójának köszönhetően nagyobb védelmet érhetünk el a vírusokkal és baktériumokkal szemben.

Miért van szükség rá?

Már számtalan platformon olvashattuk, hogy 2020 márciusában hazánkban is felütötte fejét a pandémia. A szigorú intézkedések a nyár végéig vissza tudták szorítani a fertőzöttek számának dinamikus növekedését. Az ősz elérkeztével azonban úgy tűnik, hazánkban is elkezdődött a járvány gyors és nehezen visszaszorítható terjedése. Azonban nem szabad kétségbe esni, helyette nagyobb energiát kell fektetni a védekezésre, mint eddig valaha.

A Safe-Gate-et kifejezetten a járvány terjedésének visszaszorítására tervezték. Beépített hőmérője érintésmentesen működik, másodpercek alatt képes kimutatni az ember testhőjét és a kockázatosnak ítélt lázra/hőemelkedésre hanggal és fényjelzéssel hívja fel a figyelmet. A kapura felszerelt érintésmentes fertőtlenítő adagolóval másodpercek alatt vírus és baktérium mentesre varázsolhatjuk kezünket. A kapu úgy lett kialakítva, hogy semelyik funkció használata közben ne keljen hozzáérni.

Mialatt az érkező személy áthalad a kapun, a gép biztonságos koncentrációjú porlasztott fertőtlenítőt permetez a kapuba. Az áthaladás során a gép fertőtleníti az egyén ruháját, táskáját, haját és minden mást, amivel bármilyen baktériumot vagy vírust bevihet az épületbe. A gép használatával garantált, hogy a külvilágból az épületbe nem jut be a vírus. Mindezek mellett természetesen ügyelni kell a maszk használatára. A szerkezet úgy lett tervezve, hogy a láz méréséhez ne kelljen levenni a maszkot, ezzel is védve a környezetet az esetleges fertőzöttektől.

Kiknek ajánljuk?

A Safe-Gate-et érdemes minden olyan létesítménynek beszerezni, ahol naponta több ember fordul meg.

Ilyen lehet:

  • Egészségügyi intézmények
  • Irodaházak
  • Katonai és rendvédelmi egységek
  • Állomások, repülőterek
  • Oktatási intézmények
  • Vendéglátó egységek
  • Boltok, bevásárlóközpontok
  • Üzemek, gyárak
  • Otthonok, intézetek
  • Sportlétesítmények

Az esztétikusság érdekében a Safe-Gate több színben kapható és kérés esetén logóztatható.

Hogyan szerezheti be a terméket?

Ügyintézőink minden nap szorgosan dolgoznak azon, hogy vásárlóink és ügyfeleink elégedettek legyenek. Kérjen ajánlatot a termékre honlapunkon. Kollegáink rendelkezésére állnak a beszerelés során egyaránt.

A termék optimális működtetéséhez szükség van 220 V hálózati feszültségre, illetve egy megfelelő helyre, ahol garantáltan használatba veszik az épületbe érkező személyek.

VIDEÓ

Vissza

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Minden jog fenntartva 2024

A weboldalt a Livestudio csapata készítette.